1959 januárjában a turista csoport sítalpon vágott neki a hosszú, veszélyes útnak. Miután február elején az Otartanit, a vogulok szent csúcsát megközelítették, megszakadt velük a rádióösszeköttetés. A mentők csak március elején találták meg a fiatal turisták megcsonkított hulláit. Az egyik áldozat mellett egy cédulára bukkantak, az alábbi mondattal: "Társaim meghaltak, én megbénultam és éhen fogok halni". A törvényszéki orvosok megállapították, hogy hatan megfagytak, a többiek agya és más belső szervei pedig súlyosan megsebesültek. Az ismeretlen támadók az expedíciót kísérő kutyákat is megcsonkították. 1965-ben egy expedíció ismét a csúcs felé indult, hogy kiderítse a kilenc turista halálának az okát, de egy heves vihar visszafordulásra kényszerítette őket. A viharban az iránytűk mutatói ide-oda lengtek. 1973-ban a harmadik expedíció iránytűi másfél óráig használhatatlanok voltak. Az expedíció vezetője így írta le hátborzongató élményét: "Amikor letérdeltem, hogy felélesszem a tábortüzet, a földből ütemes morajlás hallatszott. Úgy éreztem, hogy valaki vagy valami meg akar fojtani." Miközben az expedíció tagjai visszamentek a völgybeli szálláshelyre, minden reggel ugyanabban az időpontban sárgás köd emelkedett fel a láthatáron.