HALOWEEN
Kezdlap

 
Lpj be,ha mersz
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Halloweeni Ltogatsok
Induls: 2004-10-10
 
Halloween
 
Egyb
 
Legendk
Legendk : Boszorknyok pedig voltak

Boszorknyok pedig voltak

  2004.10.14. 16:58

Trtneti forrsok emltik, hogy „boszorknytok” ellen nagyon „hatsos”, ha kis vegbe vizeletet gyjtenek, ebbe pedig apr, les trgyakat dobnak, pldul krmt, tt, tvist. A varzsszer a legenda szerint akkor fejti ki hatst, amikor a boszorkny pisilni akar.

Az angliai Reigate-ben 1720-ban egy hz padlja al elstak egy veget. Most, tbb mint ktszz vvel ksbb, rgszek rbukkantak a borosvegnek ltsz palackra. A vizsglatok azonban furcsa sszettel ledket mutattak ki az aljn. Miutn a Loughborough Egyetemen elvgeztk az ledk kmiai s biolgiai vizsglatt, kiderlt, hogy az vegben elssakor vizelet volt, amibe kisebb szilrd, hegyes trgyakat dobtak. Az angolszsz kutatk tudtk, boszorkny jrta hz romjaira akadtak, s az veget boszorknytok ellen stk el.
Az satson elkerlt veget 1685-ben ksztettk. Amikor felnyitottk, sziszeg hangot hallatva szktt ki belle a – felteheten szn-dioxid gz s a bennszorult leveg.
Az ledkben ntrium, klium, kalcium, magnzium, klorid, szulft s foszft volt meglepen sok nitrttal egytt. Nyilvnval volt, hogy vizelet volt az vegben – nyilatkozta Alan Massey s Tony Edmonds rgsz.
Az vegben egybknt kilenc kis, L alakra hajltott rzt is volt, ezenkvl gyapj, pamut, vszon, llati szr- s hajszlak.
A hzat 250 vvel ezeltt leromboltk, hogy ki s mi ell rejtette el az veget, az rejtly. Taln azrt, hogy ne pusztuljon el a hz vagy ppen azrt, hogy igen?! Mindenesetre jabb bizonytk kerlt el arra, hogy mg az jkorban is mennyire hittek a boszorknyok ltezsben.

 
Zene
 
A halloweenrl bvebben

 
Vendgknyv

 

 
rj nekem levelet!
 
Linkek I.

 
Linkek II.

 
Chat

 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!