A Boszorkánypöröly
A középkor kezdetén az egyház még elnéző volt a fehér mágia gyakorlóival szemben. A 13. századtól kezdve aztán Albertus Magnus és Aquinói Szent Tamás tanításaira hivatkozva szigorúbban lépett fel mindenfajta varázslattal szemben, amelyet ő maga nem szentesített. A 15. század közepétől ez vezetett a féktelen boszorkányüldözésekhez.
Az 1486-ban megjelent Malleus Maleficarum, vagyis a Boszorkánypöröly nélkülözhetetlen segédeszköz és kézikönyv volt az üldözések során; csupán a Biblia fogyott nagyobb példányszámban abban az időben. Mindennemű babonához teológiai jóváhagyást biztosított, ezáltal sokezer ártatlan ember megkínzásához és halálához vezetett.

Kielégítetlen vágyak
Pengeélen táncolt az, aki gyógyítani volt képes: vajon Isten segedelmével csodát tett, vagy az ördöggel lepaktálva varázslatot hajtott végre? S ha valami első látásra megmagyarázhatatlan dolog történt valakinek a háza táján, mi sem volt egyszerűbb, mint boszorkányt kiáltani. Elég volt ehhez egy féltékeny feleség, vagy egy visszautasított férfi, hiszen a boszorkányok többsége nő volt. A közfelfogás szerint a szexualitás amúgy is előkelő helyet foglalt el a boszorkánykodásban, mondván, hogy a nők elsősorban kielégíthetetlen vágyaik miatt adják el lelküket az ördögnek, akivel aztán rendszeresen együtt hálnak.

Seprű és repülőbalzsam
Lássuk csak, milyen főbb ismérveket tulajdonítottak a "klasszikus" boszorkányoknak, akik közül oly sokan máglyán végezték:
Az első természetesen az ártó szándék megléte volt. Ugyan mi másért varázsolna valaki, minthogy az istenfélő, egyszerű embereknek kárt okozzon, terméketlenné tegye őket, szemmel verjen, és elapassza a tehenek tejét?

A seprűnyélen és egyéb megbabonázott tárgyakon, állatokon való repkedés szintén fontos ismertetőjegynek számított. A teendő a következő volt: a boszorkánynak be kellett kennie testét vagy magát a "szállítóeszközt" nadragulyából, sisakvirágból, bürökből és egyéb mérgező növényekből készült kenőccsel. Ezek a balzsamok a bőrön át felszívódva aztán különféle hallucinációkat idéztek elő.

A boszorkányok mellé rendszerint segédeket, vagyis familiarokat adott az ördög, amelyek képesek voltak felvenni különféle állatok alakját. Számtalan fekete macska, varangy, kígyó, tyúk és patkány keveredett efféle gyanúba, ezek az állatok számítottak ugyanis a leggyakoribb boszorkánysegédeknek, kísérő szellemeknek. A boszorkányjel, legyen az egy anyajegy, bütyök, elszíneződés, vagy nehezen gyógyuló seb, arra utalt, hogy a boszorkánysággal gyanúsított személy minden bizonnyal familiarokat táplál a saját vérével. Ez is az ördöggel cimborálás biztos jele volt.

Gyanús volt az is, ha valaki jól ismerte a különféle növényeket illetve azok hatását, és meglátták az erdőben, vagy elhagyatott helyeken, netalán telihold vagy újhold idején kóborolni, amint növényeket gyűjtött. A néphagyomány és a szerzetesek szintén számtalan gyógyító főzetet ismertek, azonban a boszorkányüldözési hisztéria közepette könnyű volt bajba keveredni.

Amikor a boszorkányok összegyűlnek
A boszorkányszombatról és a különféle boszorkányünnepekről is sokfélét rebesgettek. Egyesek szerint pontosan tizenhárom résztvevővel zajlottak ezek az összejövetelek, mások nem tartották lényegesnek a jelenlévők létszámát. A boszorkányszombat alkalmával - amelynek leírását számtalan, képzelet szülte történet gazdagítja -, hatalmas üstöt ültek körül, és fekete gyertyát gyújtva áldozatokat mutattak be. Az események aztán szexuális orgiában tetőztek. Ha a boszorkányságot mint természetkultuszt tekintjük, a következő ünnepek, amelyek elsősorban az évszakok változásaihoz kötődnek, különösen fontosak: ilyen a Walpurgis-éj (április 30.), amellyel a nyár kezdetét köszöntötték, és Halloween (október 31.), amely az ősz végét, a tél kezdetét jelentette. Lammas (augusztus 1.) az aratás kezdetének, Imbolc (február 1.) a tavasz első jelének, Beltane (május 1.) a termékenységnek ünnepe.

Modern boszorkák
Ma többnyire úgy tekintenek a boszorkányságra, mint ősi vallásra, amely a természetkultusz egyik formája. Rokonítják a kelták és a druidák hitével, emellett része a herbalizmus, a jóslás, a különféle rituálék művelése, a hagyományok tisztelete, ápolása is. Régen kifejezetten a fekete- és szürkemágiával kapcsolták össze, ma már inkább fehér- és zöldmágiaként (Wicca: zöldboszorkányság) él a köztudatban, és a nőknek jut benne döntő szerep.

Miért akkora talány a boszorkányság a kívülállók számára? Talán azért, mert a harmóniához és békességhez vezető egyfajta út, amely - bár saját magunkban és a bennünket körülölelő világban rejtezik -, sokaknak tűnik elérhetetlennek. Talán mert még mindig nehéz hinni az intuíció és a gyógyító szándék erejében, és abban, hogy az anyag cseppet sem mindenható. Miért hát épp a boszorkányok füstbe burkolódzó rítusai segítenének rajtunk?

A mai - az ősi, torzítatlan hitből táplálkozó - boszorkányok egyik legfontosabb tevékenységüknek a gyógyítást tartják. Ez azt jelenti, hogy gondot viselnek nemcsak magukra, hanem társaikra, rokonaikra, barátaikra, a kívülállókra, sőt a társadalomra és az egész Földre is. Mágia pedig csak egyféle van, és mindenki maga dönti el, mire használja. Olyan eszköz, amely képes pusztítani, de építeni is, mint annyi minden más, ami az ember kezébe került az idők során.